A járványhelyzetre való tekintettel igyekszünk mindenki számára a legbiztosabb és legkedvezőbb megoldást megtalálni és kínálni a konferencián való részvételre, a szakmai diskurzusokhoz történő kapcsolódáshoz. Miután a jelenléti konferencia hatékonyságát semmilyen online módon megtartott konferencia sem érheti el, ezért fontosnak tartottuk, hogy akinek lehetősége van rá, személyesen is részt vehessen a XXI. Országos Neveléstudományi Konferencián és az előadások mellett személyesen is megélhesse a konferencia szakmailag talán legfontosabb részét, a kávészüneteket és a folyosói beszélgetéseket. A termekben a hagyományos eszközökön túl kamerákkal, mikrofonokkal, illetve egyéb, a hibrid konferencia hatékonyságát támogató eszközökkel találkozhatnak, amelyek segítségével nem csak arra adunk lehetőséget, hogy valaki online megtartsa az előadását, vagy elnököljön egy szekciót, hanem arra is, hogy meghallgathassa a többiek előadását és aktívan bekapcsolódhasson a teremben folyó beszélgetésbe. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a jelenléti konferencia termeinek virtuális elérhetőségét. A Zoom linkek élni fognak a konferencia teljes ideje alatt. Azaz jelen esetben nem az egyes szekciókhoz, előadásokhoz, hanem a termekhez rendeltünk linkeket. Mind a rövid, mind a részletes program tartalmazza, hogy mely szekció mely teremben és mikor kerül fizikailag megtartásra. A szekcióhoz való csatlakozáshoz az adott terem Zoom linkjéhez kell csatlakozni lehetőség szerint a szekció kezdete előtt néhány perccel. A fizikailag jelenlévő fiatal segítő kollégák engedik be a Zoom várószobában lévő kollégákat a szekciók alatt, illetve a prezentáló kollégáknak is ők adnak jogot bemutatójuk megosztására.

Reméljük, hogy minél több kollégával találkozunk személyesen is Szegeden, a napfény városában. A linkeket minden regisztrált kolléga számár e-mailben kiküldtük, illetve a konferencia zárt regisztrációs felületén is elérhetővé tettük.

Szeretettel várjuk Önöket Szegeden!

Belépés a Zoom linkek megtekintéséhez

 

A konferencia helyszíne