A PISA-ról

A PISA (Programme for International Student Assessment) méréseket háromévenként egy nemzetközi gazdasági szervezet, OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) bonyolítja le. 2000 óta három területen vizsgálja a tanulók teljesítményét: (1) szövegértés, (2) matematika és (3) természettudomány. Minden adatfelvétel alkalmával kiemelnek egy terület, amelyet részletesebben elemeznek a többihez viszonyítva. Ezek mellett 2003-ban a problémamegoldó gondolkodást is felmérték papír alapú, 2012-ben számítógép alapú mérőeszköz segítségével. A mérések célja annak vizsgálata, hogy miként tudják a 15 éves diákok iskolán kívül alkalmazni a tudásukat. Ezeknek a serdülőknek ugyanis hamarosan a munkaerőpiacon kell helyt állniuk, ezért elengedhetetlen, hogy olyan tudással rendelkezzenek, amely nem csak az iskolai oktatás során hasznosul.

A konferencián bemutatásra kerülnek a PISA 2012-es vizsgálat eredményei, összehasonlítva a korábbi évek teljesítményeivel. Ezek az adatok nagymértékben hozzájárulnak a megfelelő rendszerszintű oktatáspolitikai döntések megalapozásához. Az eredmények ismertetése mellett az esemény célja támpontot adni a jelenlegi és jövőbeli tanároknak azzal kapcsolatban, hogy a vizsgálatok eredményei miként hasznosulhatnak a gyakorlatban. A konferencia ugyanakkor a közoktatás szemszögéből is lehetőséget biztosít a jelenlegi helyzet elemzésére és a megoldásra váró feladatok megvitatására.

A rendezvényt az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola, DOSZ Pszichológia és Neveléstudományi Osztály, valamint az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Oktatáselméleti Munkabizottság szervezi és kivitelezi.

Várjuk gyakorló tanárok, tanár szakos hallgatók, kutatók, doktorandusz hallgatók és minden kedves érdeklődő jelentkezését!

Részletes program

Időpont: 2014. Január 25. 9:00-től

9.00-10.00 Regisztráció
10.00-11.00

A konferenciát megnyitja: Prof. Dr. Dékány Imre akadémikus, az MTA Szegedi Területi Bizottságának elnöke

Előadások:

„A PISA szervezeti háttere és minőségbiztosítása”
Balázsi Ildikó, az Oktatási Hivatal Köznevelési Mérési Értékelési Osztályának osztályvezetője


„Értelmezési keretek a PISA 2012 eredményeihez”
Dr. Csapó Benő, intézetvezető egyetemi tanár, a konferencia elnöke

11.00-11.30 Kávészünet
11.30-13.30

A mérési területek bemutatása:

Olvasás
Dr. Steklács János, habilitált főiskolai tanár, dékán
Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar

Matematika
Dr. Csíkos Csaba, habilitált egyetemi docens
SZTE Neveléstudományi Intézet

Természettudomány
Dr. Korom Erzsébet, egyetemi docens
SZTE Neveléstudományi Intézet

Problémamegoldó gondolkodás
Dr. Molnár Gyöngyvér, habilitált egyetemi docens
SZTE Neveléstudományi Intézet

13.30-14.30 Szendvicsebéd
14.30-15.15

Matematika
Csíkos Csaba:
A matematikai műveltséget meghatározó háttérváltozók: interaktív elemzése a PISA adatbázisa alapján

Szövegértés
Steklács János:
Szövegértés: tények és teendők

A közoktatás társadalmi és gazdasági meghatározottsága
Panelbeszélgetés Varga Júliával, Köllő Jánossal, Fazekas Károllyal és Kertesi Gáborral
Moderátor: Tóth Edit

15.20-16.05

Természettudomány
Korom Erzsébet:
A természettudományos műveltség fejlesztési lehetőségei

Problémamegoldó gondolkodás
Molnár Gyöngyvér:
A problémamegoldó feladatok változása a PISA vizsgálatokban, dinamikus problémamegoldás a gyakorlatban

16.10-17.00 A szekciók eseményeinek rövid összefoglalása és a konferencia zárása

A konferencia programjának változtatási jogát fenntartjuk.

Ide kattintva letöltheti részletes programunkat.

Helyszín

Szegedi Akadémiai Bizottság székháza (6720 Szeged, Somogyi u. 7)


Nagyobb térképre váltás

Regisztráció

Köszönjük az érdeklődését! A konferenciára jelentkezők száma elérte a maximumot, ezért sajnos nem tudunk újabb érdeklődőket fogadni. Honlapunkon később megtalálhatóak lesznek az előadások rövid összefoglalói, valamint az újabb hírek a PISA eredményekkel kapcsolatban.

Kapcsolat

PISA

Nemzetközi, hivatalos oldal elérhetősége: http://www.oecd.org/pisa/

Hazai, eddig megjelent összefoglalók és publikációk elérhetőek az Oktatási Hivatal oldaláról. http://www.oktatas.hu/kozneveles/meresek/pisa

 

További információk

Ha bármilyen kérdése van a konferenciával kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal a nevtud@edu.u-szeged.hu e-mail címen.

 

A konferencia elnöke:

Csapó Benő, DSc

 

Szervezőbizottság

Asztalos Kata
Molnár Katalin
Pásztor Attila
Rausch Attila
Török Tímea (a konferencia titkára)