A doktori iskola helye a nemzetközi tudományban


Az értelmi fejlődés és a tudás átadásának általános problémáit számos tudományos diszciplína vizsgálja, többek között a fejlődéslélektan és a kognitív pszichológia, vagy az általánosabb konceptuális keretek között működő kognitív tudományok. Ezeknek a diszciplínáknak az eredményei hasznos forrásul szolgálnak az oktatástudományok számára, de önmagukban nem elégségesek az iskolában elsajátított tudás természetének jellemzéséhez és a tanítás problémáinak megértéséhez. Egyrészt, azért, mert - mint azt az utóbbi időszak nagy nemzetközi összefogással elvégzett vizsgálatai (IEA­TIMSS, OECD­PISA) élesen megmutatták - az iskolában elsajátított tudásuk tekintetében az egyes országok tanulói között nemcsak mennyiségi, hanem jelentős minőségi különbségek is vannak. A tudás átadásának folyamatai kulturálisan meghatározottak, és ennek következtében az egymástól eltérő kultúrákban más-más jellegű tudás jön létre. A tudás természetének, szerveződésének, minőségének jellemzésére - nem kis részben éppen az utóbbi évek nemzetközi felméréseinek sokkoló eredményei nyomán - a legtöbb fejlett ipari országban jelentős kutatási programok indultak el. Mindinkább elfogadottabbá válik ugyanis a felismerés, mely szerint egy-egy ország tudásvagyonának újratermelése nem valósítható meg kellő hatékonysággal az adott társadalmi-kulturális kontextusban végzett eredeti kutatások nélkül. Röviden úgy lehet ezeket a programokat jellemezni, hogy a tudás természetét, minőségét és átadásának iskolai folyamatait a pszichológia és a kognitív tudományok "keményebb" eszközrendszerével kutatják, vizsgálataik eredmény- és alkalmazás-centrikusak. E trendbe illeszkednek a doktori iskola képzési programjai, illetve az azok keretében végezhető kutatói tevékenységek.
A kognitív tudományok egyik legdinamikusabban fejlődő területe a kognitív idegtudomány (lásd pl. Pléh, Kovács és Gulyás, 2003). Az e területen felhalmozott eredményeknek fontos konzekvenciái vannak az iskolai oktatás számára is. E konzekvenciák levonása megkezdődött, mind több olyan publikáció jelenik meg, amely az eredményeket értelmezi és közvetíti az oktatás szakemberei számára (Jensen, 1998; Sprenger, 1999; Wolfe, 2001). E trendekhez illeszkednek, az idegtudományi és az iskolai oktatás feltételei között közvetlen kapcsolatot teremtenek a doktori iskola keretében végzendő kutatások.
A neveléstudományi kutatások jelentős nemzetközi áramlata foglalkozik az iskolában elsajátított tudás mérésének problémáival. Ezek a vizsgálatok egyrészt folyamatosan gazdagítják a pedagógiai értékelés elméleti, mérésmetodikai alapjait, másrészt e munkákhoz elmélyült elméleti elemző tevékenységek kapcsolódnak, amelyek a tudás értékét, érvényességét értelmezik. A nemzetközi felmérések legújabb hulláma például újraértelmezett és a tantervi, értékelési tevékenységek számára definiált olyan központi koncepciókat, mint a kompetencia és a műveltség (lásd pl. Rychen és Salganik, 2001; OECD 2000). A doktori iskola tagjainak az iskolai tudás szerveződésével kapcsolatos felmérései és a pedagógiai értékelés terén végzett munkái e nemzetközi keretekhez kapcsolódnak, és önálló eredményeikkel gazdagítják a tudás minőségének jellemzésére szolgáló módszereket és ismereteket. A doktori iskola leendő hallgatói elsősorban a pedagógiai értékelés és az oktatáselmélet képzési programok keretében végezhetnek e téren kutatómunkát.
Az új digitális technológiák átrendezték az oktatás prioritásait. Az információs társadalmak egyrészt új követelményeket támasztanak az oktatással szemben, másrészt új eszközöket kínálnak az iskolai oktatás számára. E problémák vizsgálata az oktatás kutatásának egyik legfontosabb területe. Amint azt többek között a skandináv országok példája is mutatja, az oktatás sikeres fejlesztése, a nemzetközi felméréseken felmutatott kiemelkedő eredmények és az IKT oktatási alkalmazása szoros kapcsolatban van egymással (lásd pl. Sinko és Lehtinen, 1999). A tervezett doktori iskola két programja is lehetőséget nyújt az e téren végzendő kutatásokra.
Részben a kognitív forradalom hatásainak és eredményeinek kiegyensúlyozására, részen pedig a kognitív területen megszerzett tapasztalatok, módszerek és technikák kiterjesztése érdekében világszerte megerősödtek azok a kutatások, amelyek a tanítás és tanulás nem kognitív feltételeit vizsgálják. Ezek közül a társas kapcsolatok szerepével foglalkozó vizsgálatok olyannyira megerősödtek, hogy ezt a jelenséget újabban szokás már "szociokulturális forradalomnak" is nevezni. Az oktatási történeti társadalmi, továbbá családi-kulturális dimenzióinak tanulmányozására a doktori iskola két képzési programja kínál lehetőséget.
 
Irodalom
 
Jensen, E. (1998): Teaching with the brain in mind. Association for Supervision and Curriculum Development. Alexandia, VA.
OECD (2000): Measuring student knowledge and skills. The PISA 2000 assessment of reading, mathematical and scientific literacy. OECD, Paris.
Pléh Csaba, Kovács Gyula és Gulyás Balázs (2003): Kognitív idegtudomány. Osiris Kiadó, Budapest.
Rychen, D. S. és Salganik, L. H. (2001, szerk.): Defining and selecting key competencies. Hogrefe and Huber Publishers, Seattle.
Sinko, M. és Lehtinen, E. (1999): The challenges of ICT in Finnish education. Atena, Jyväskylä.
Spenger, M. (1999): Learning and memory. The brain in action. Association for Supervision and Curriculum Development. Alexandia, VA.
Wolfe, P. (2001): Brain matters. Translating research into classroom practice. Association for Supervision and Curriculum Development. Alexandia, VA.
magyar